Előszó

Japán verseim Hans Bethge és Paul Enderling német fordításai után készültek. Munka közben a művészi szépet mindennél előbbrevalónak tartottam. Arra törekedtem, hogy amit magyar nyelven adok, az az eredeti műalkotás közvetlen erejével hasson. Eszerint a tartalmi hűség munkámnál csak másodlagos követelményként jöhetett figyelembe. A németből kapott értelemhez csak addig ragaszkodtam, míg kitűzött feladatomban nem akadályozott. Ott azonban, ahol a művészi szép másképp megvalósítható nem volt, habozás nélkül áldoztam föl az értelmet. Ámbár csak végső esetben nyúltam e megoldáshoz, mégis a magyar és német szöveg között általában oly kevés a tartalmi megegyezés, hogy verseim a német mintákhoz viszonyítva is, inkább nevezhetők utánérzéseknek, mint fordításoknak. Bizonyára még nagyobb eltérések állnak fenn az eredetiekkel szemben, amelyeket egyébként nem ismerek. Az a sokszínű fény, mely a japán verssorokban csilloghat, a fordítások többszörös sugártörésében szükségképpen új színekre bomlott szét és újszerűen keverődött össze, mint ahogy a kétszeres tranzponálás folytán megváltozott a japán verssorok sajátságos zenéje is. Mindazonáltal e versek szerves összefüggésben állanak az eredetiekkel, mert könnyen rezzenő japán lélek jellegzetesen finom érzéseit őrzik magukban. Ezért nevezem "japán versek"-nek őket.
A gyűjteményembe felvett költők életrajzi adatait Hans Bethge és Paul Enderling nyomán közlöm.

Bardócz Árpád

ANYÁMNAK

Várlak...
- Hime -

Szeretni foglak változatlanul,
amíg hollósötét hajam fehér lesz:
ha nem jössz el, maradjon meg titoknak,
de én a sírig várni, várni foglak,
mert hátha, hátha mégis csak megértesz.

Egy gazdag nagyúrhoz
- Muneto -

Szabadban élek, mint a vadmadár:
enyém a szellős, tágas, nagy határ,
a holdas út, a napsütötte tér,
a rét, a völgy, a tó, a lomb, a nád...
Gazdag vagyok.
Hogy pénzed többet ér,
ne mondd, úgyis hiába mondanád!

Vess!
- Teuchi -

Vess szorgosan s becsüld a földedet,
amelynek minden kis göröngye kincs!
Ne csüggedj el, ha termésed lefagy -
vess újra! mert hibás, hidd el, te vagy,
ha ág maradsz, melynek gyümölcse nincs!

Honvágy
- Nakamaro -

Sokszor honvágy fog el
s szemem távolba lát -
látom fehérleni
kis házunk oldalát.

Látok hegyormokat
meg sziklás, zord falat
s virágos réteket
aranyló hold alatt...

Kék éjszaka
- Nukada -

Holdfényes út, közelbe senki -
a szél virágos ágat ingat;
éj szűrődik a kerteken ki
s kéken belengi
elrebbenő, halk álmainkat.

Várakozásban
- Nukada -

Rád várakozva, hosszan nézegettem
a sárga holdat és a zöld eget.
Köd szállt...
fölrezzentem...
koppant a párkány...
kinéztem: szél kószált a fáknak árnyán -
ő volt, ki pajkosan bezörgetett.

A világ nyomorúsága
- Okura -

A nagy világ jajjal tele,
nem ér a lét semmit se benne.
Mért nem vagyok szálló madár!
Rég elrepültem volna már
s az életem most messze lenne.

A kedves hajója
- Hitomaro -

Hajnalfénytől rózsás a holdnak alja,
de még a tengert szürke köd takarja.

Kőszirten állok és a ködbe nézek,
mint árbocról az éber tengerészek.

Vitorlát várok: szívem azt dalolja,
ma érkezik meg kedvesem hajója.

Egyedül
- Hitomaro -

Aranyfácán rikolt a fák alatt;
az ablakon beleng a rét szaga.
Magam vagyok: hiába vártalak -
be lassan múlik most az éjszaka!

Vadászat után
- Ozi -

Bealkonyult, pihenhet már a vad:
öreg pincék borát hozzák a kancsók!
Igyunk, az óbor édes vágyat ad,
mint nász előtt a hosszú, hangtalan csók!
A nap vörös kendőt lebegtetőn
búcsúzva megy le már a hegytetőn.
A hold a fákkal csendesen beszél
s gyengén arcunkba fúj az enyhe szél...
Ki tudja szívünk holnap hol dobog?
Igyunk s legyünk hát még ma boldogok!

Havazáskor
- Mommu -

A kertre halvány hópelyhek libegnek,
zizegve, mint a hulló fűzfabarkák,
a tél végére ért a zord hidegnek,
a felhőket kóbor szelek zavarják -
Hó hull, de már itt leng a nyárnak álma:
úgy rémlik, mintha künn virágban állna
egymás felett a sok hóval takart ág.

Felhők
- Akahito -

Szél sírdogál a rét felett
s felhők lobognak, mint a zászlók -
éj lepte el a kék eget,
a nap az éjnek mécse lett
s a búza szárán tört kalász lóg.

Szél sírdogál a rét felett
s felhők lobognak, mint a zászlók...

A hold
- Ishikawa -

Hold aranylik át a felhőn.
Játszadozni kezd szemünkkel:
víz alá hull s újra feljön,
aztán messzibb tájra megy -
ott mögéje áll a hegy,
hogy ne lássuk, merre tűnt el...

Emlékezés
- Kibino -

Bús, őszi kertben állok önfeledten:
eső járt erre s mindent holtra vert...
Pedig nemrég még vidám volt a kert
s virágos szilvaág lengett felettem...

Idegen földön
- Yakamochi -

Császáromtól e földre számkivetve,
öt éve sínylem itt az életet:
öt éve vágyom vissza hű szívedre.

Nincsenek itt, hogy szomjúságom oltsák,
az édes ajkak és a lágy karok:
sokszor félek, megejt a búskomorság.

Minden nyáron szegfűvel ültetem be
kis kertemet s ahányszor egy kinyil,
legszebb fehér szegfűm, te jutsz eszembe:

sok rossz között így néha jó napom van,
különben ezt a hitvány életet
már rég eldobtam volna bánatomban.

Japán
- Yakamochi -

Yamato földjén
nyár szele játszik
most a hegyekkel;
szép Kaguyama
szinte a fényes
égbe lebeg fel.

Itt a hegyormon
csendesen állok
s messze lenézek:
mélyen a völgyben
zöldek a kertek
és a vetések.

Kint az öbölnél
karcsú sirályok
körbe kerengnek...
... Yamato földje,
szitakötőföld,
ó be szeretlek!

Várjatok!
- Sozo -

Aranyvázába tett ezüstvirágok,
ne lankadjatok el egy percre sem:
frissen találjon ismét kedvesem,
ha holnap eljön s csókját hinti rátok...

Ősszel
- Ohoyeno -

Az ég sötét, a hold meg bánatos:
az ősz minden virágra rátapos.
A kerten át síró szelek suhognak -
Be fáj a lét az életkoldusoknak!

Visszapillantás
- Komachi -

Végignézek
az őszi tájon.
Esik. Hagyom,
hogy rám szitáljon.

Az ifjúságom
mint egy lehullt ág -
A vad szelek
be messze fújták...

A nyárt s a dalt
én is szerettem.
De jött az ősz
s megállt felettem!

Se nap, se fény
az őszi tájon.
Esik. Hagyom,
hogy rám szitáljon...

Egyedül
- Komachi -

Az ágakat tegnap szél verte le
s ma holt virággal lett a kert tele.
Alkony szitál: hulló, alélt arany -
Be bús a lét! s ó jaj, be céltalan!

Tavasz
- Narihira -

Kék ég ragyog.
A tél fölengedett:
mindenfelé a hó helyén
víztócsa támad...

Kék ég ragyog.
Beteg szívem felett,
mint künn a hó, olvadni kezd
a bánat...

Bánat
- Yoruka -

Tél óta rontva és emésztve,
sok éjszakán vert át a bánat.
Dús lombja van most már a fáknak:
eljött a nyár s nem vettem észre...

Pusztító szél
- Sosei -

Mondjátok meg, hogy merre szállt a szél:
levert kertemben minden ép levélt.

Mondjátok meg, hogy merre szállt a szél:
egy fám kitört, - alig két évet élt.

Mondjátok meg, hogy merre szállt a szél:
hadd álljak bosszút most egy életért!

Hasonló vágy
- Tomonori -

A gyors Sao-folyó partján bolyongok;
a vízen alkony ég, úszó dorongok
suhannak néha rajta, mint az árnyak -
sirály rikolt az éjnek és az árnak:
talán hozzá sem jött el még a párja
s őt hívja most, őt várja, várja, várja.

A vadlúd
- Ochi -

A tél már messze költözött
s most hull a rózsák zápora.
Felettem vadlúd száll tova
ezüstfehér felhők között.

Fájó vággyal vagyok tele:
északra száll egy gyors madár,
hol kedvesem csókomra vár -
- - - - - - - - - - - - - - - -
Ó mért nem szállhatok vele!

Hazafelé
- Ise -

A föld a nap tüzét fölitta már
s arany kalászt adott a búzaszárnak.
A vadludak tőlünk északra szállnak -
nekik ott szebb a tél, mint itt a nyár!

Tavaszillat
- Mitsune -

Bárányfelhővel fedve félig,
a fákon át telt hold fehérlik
halványan, mint a megfakult opál.
A déli szél édes szagot hoz
s a fű közé, termő magokhoz,
cseresznyefák virága hulldogál...

Búskomorság
- Mitsune -

Elbujdostál, mert bánat érte lelked
s a sátradat egy hegytetőre verted.
De alkonyórán ott is szállnak árnyak -
hová futsz tőlük majd, ha rád találnak?

Emlékezés
- Tadamine -

Hajnal felé gyöngyszínű volt a hold,
mikor nyakam utólszor átkaroltad.

Azóta fáj, ha hűvös, szürke reggel
az ég felé nézek révült szemekkel
s gyöngyszínben látom égni fönn a holdat.

Magány
- Muncyaki -

Ott messze fönn a hegytetőn,
ahol csak törpe cserje nő
s itt-ott egy-két veresfenyő:
a nagyvilágot megvetőn
magában él a remete...

Lázas szerelem
- Atsutada -

Gyötört a vágy s a vérem égetett,
hogy csókolhassalak már tégedet.
Azt gondoltam, ha majd nálam leszel,
vérem lehűl s vágyam csókban vesz el.
De most e titkos, csókos, csendes éjen
százszorta lázasabb lett szenvedélyem!

Virághavazás
- Tsurayuki -

Már híre sincs a téli, zord hidegnek
és ránk most mégis hópihék libegnek.
A friss havat lerázni hát ne késsünk -
de most veszem csak észre tévedésünk:
nyíló cseresznyefák sorában állunk:
virágaiktól lett fehér a vállunk!

Öröm
- Tsurayuki -

A völgy ölén, szétszórt tetők között,
a sok kert mind virágba öltözött:
cseresznyefák nyílnak, - milyen csodás
tavasz jöttén e nagy megújhodás!

Mint az orgonák
- Tsurayuki -

Az orgonák fájdalmasan remegve,
fakultan és hervadtan csüngenek le.
Halk szellő szól hozzám a bokron át:
mulandó vagy, mint itt az orgonák!

Mulandóság
- Hitoshi (?) -

Ma még örömben vagy bánatban élünk,
ma még ragyog vagy könnyben ég a szem,
de holnap már a sírba hull a létünk
és nem marad meg még árnyéka sem...

Egykedvűen
- Kentokko -

Ha mondanám, hogy szeretem,
egykedvűen nevetne ki;
szívében nincs már szerelem:
mi nékem fáj, mindegy neki...

Az én bánatom
- Midzinobu -

Nem könnyezem
és gyászt se hordok;
arcom merev:
se bús, se boldog.

De szívemben
dúlt arcú bánat
sír, nyög, zokog,
jajong utánad...

A hold nézésekor
- Ismeretlen kurtizántól -

Álmatlan éjszakán, távol tetőled,
a holdat nézem és a hegytetőket.

Ha fönn a hold helyén tükör ragyogna,
nem érezném, hogy elhagyott vagyok ma,
mert benne halvány képedet csodálnám -

A hold gúnyolva csókokat dobál rám.

Távol tőled
- Shikibu -

Miért nem jöttél el ma éjszaka?
A tó mellett a kert végében ültem
lankasztó volt a lótusz mély szaga
s égett a hold a víz alá merülten...
Miért nem jöttél el ma éjszaka?

Jőjj el még egyszer!
- Shikibu -

Lassan legyőz az álom
s dermedt testemre fagy -
jőjj: könnyebb lesz halálom,
ha mellettem te vagy.

Képed lelkembe vésem,
hol nem lát földi szem -
s túl minden szenvedésen
az égbe fölviszem...

Töprengés
- Horikawa -

Álmomban, bár ellenszegültem,
egy férfi csókolt részegülten.
Reggel még forró volt a párnám -
Vajon ha élne, megtalálnám?

Nyomok a hóban
- Gozen Sidzuka -

Friss lábnyomok mutatták,
hogy délre ment:
egy hegytetőről nézte
a végtelent.

Alatta szakadék volt,
felette fény.
Elindult: mint az árnyék
követtem én...

Mindenhol bánat
- Tosinari -

Ha emberek házába jártam,
mindig csak bánatot találtam.

Hogy fájdalmuk ne érjen engem,
egy messzi rengetegbe mentem.

De jaj, az élet ott sem éden:
könnyet láttam egy rén szemében!

Virágok
- Saigyo -

Most hogy bejárom künn a kerteket,
szemem két boldog könnyet rejteget.
A nagy világ régen nem érdekel:
hozzám a vágyak már nem érnek el, -
de dús virágbokrok közé kerülve,
úgy érzem, mintha lelkem felderülne.

Viharos éj
- Kiutsune -

A szél üvölt, megreszketünk titokban:
lángot vetít az ég villáma ránk.
Felhők torlódnak s fönn a hold kilobban,
mint sűlyedő hajón a lámpaláng.

A vadludakhoz
- Munenaga -

Ne higgyetek a hívó fellegeknek:
hazátokban már régen elfeledtek
a hegytetők, a völgyek és virágok -
nem emlékszik már otthon senki rátok!

Hiábavaló várakozás
- A Miidera daljátékból -

Már rég leszállt az éj az ablakon túl
s én most is még a perceket lesem -
megrezzenek, ha künn az óra koldul:
az éj múlik s még sincs itt kedvesem.
Fáj búcsúként, éber kakas szavára,
karunk ráfonni kedvesünk nyakára,
de százszor jobban fáj, ha szürke reggel
még mindig várunk rá kisírt szemekkel!

Fűzfa a szélben
- Ismeretlen költőtől -

Ha szellős parton áll a fűz
s hajlongva leng a szél nyomába:
a lomb közül előtűnik
a karcsú törzs sok vékony ága.

Szép kedvesem, te drága fűz,
ma pajkos szél futott utánad:
repdesve szállt szoknyád körül
és megmutatta karcsú lábad.

Fürdés után
- Ismeretlen költőtől -

Mikor fürdés után ágyába tér
s arcán a vágy tüzelve megjelen:
halvány bőrén úgy fénylik át a vér,
mint rőt juharlomb őszi reggelen.